nyito
nyito
leno
borlap
etlap
Hirek
bortura
Borhetek
galeria
White Bubble
Igazi toszkán ízekre vágysz? Tarts velünk m
ost egy reneszánsz
bortúrára, ahol felfedezheted a toszkán
régió egyedülálló ételeit és borait.
KATTINTS A RÉSZLETEKÉRT !
Facebook
Twitter
L'Enoteca Borbár
leno
nyito
leno
borlap
etlap
Hirek
bortura
Borhetek
galeria
KüldetésÉvekkel korábban egy olyan borbárt létrehozása volt a célunk, amely Toszkána egyedülálló hangulatát képes megidézni Budapesten, a Duna-parton. Olyan, a maga nemében kuriózumnak számító kínálatot alakítottunk ki, amelyben a kis kézmüves pincék tételei mellett fellelhetök az igazán nagy borászatok remekei is, hogy mindenki megtalálhassa benne a saját ízlésének megfelelő bort. Ehhez mérten mára közel 300 féle olasz-, magyar- és nemzetközi borral várunk benneteket, amelyből 40-et pohárral is felszolgálunk. GasztróFontosnak tartjuk, hogy boraink mellé friss és minőségi alapanyagokból álló ételeket szolgáljunk fel, melyeket éttermünk, a Trattoria Toscana olasz és magyar séfjei, a toszkán régió gazdag konyhaművészeti hagyományait követve készítenek el. Beszállítóink olasz kézműves termelők, akik eredet tanúsítvánnyal (Certificazione di Italiano) látják el a tőlük érkező alapanyagokat.BorteraszA tavasztól késő őszig nyitva tartó borteraszunkon egyszerre élvezhető a Gellért-hegy nyújtotta panoráma, a rozéfröccs, vagy az Aperol spritz frissessége, valamint a toszkán sajtok, sonkák, olivabogyók ízkavalkádja.Várunk benneteket szeretettel!Üdv,L'eno Team
L'Enoteca Borbár
borlap
nyito
leno
borlap
etlap
Hirek
bortura
Borhetek
galeria
magyar borok
MAGYAR BOROKFehérborok-Eger-Ház bora: Egri Muscat Ottonel 2009 (Juhász Testvérek)3 200,- 1 dl 460.-Egri Királyleányka 2009 (Bolyki János)3 200,Egri Sauvignon Blanc 2009 (Bolyki János) 3 200,-Meta Thema 2007 (Bolyki János)4 600,-Egri Olaszrizling "Szó-lá-ti" 2007 (Gál Lajos)4 800,- 1 dl 690.-Boldogságos 2008 (St.Andrea)5 800,-Napbor 2007 (St.Andrea)4 800.--Etyek-Buda-Budai Irsai Olivér 2008 (Nyakas Pince)3 600,- 1 dl 520.-Etyeki Chardonnay 2008 (Debreczeni Szőlőbirtok)4 600,-Sauvignon Blanc 2008 (Rókusfalvy Pince)4 900,--Somló-Hollóvár Sauvignon Blanc szűretlen 2008 7 600,-Hollóvár Furmint 2008 (Takács Lajos)6 900,-Hollóvár Hárslevelű 2008 (Takács Lajos)7 600,-Hollóvár Juhfark szűretlen 2008 (Takács Lajos)7 600,-Taposó kút 2006 (Szent Ilona Borház)5 500.-Somlói Furmint 2008 (Györgykovács Imre)6 900,-Somlói Tramini 2007 (Györgykovács Imre)6 900,-Somlói Hárslevelű 2008 (Györgykovács Imre)6 400,-Somlói Olaszrizling 2008 (Györgykovács Imre)6 400,--Pannonhalma-Hemina 2007 (Pannonhalmi Apátsági Pincészet)4 700,--Mór-Móri Királyleányka 2007 (Maurus)3 200,-Móri Sauvignon Blanc 2007 (Maurus)3 400,-Móri Rajnai Rizling 2006 (Maurus)3 400,-Móri Tramini 2006 (Maurus)3 900,-Móri Ezerjó 2006 (Maurus)5 900,--Balaton-Felvidék (Káli-medence)-Kereklevelű 2003 (Tóth Sándor)3 200,-Opeón Cuvée 2003 (Tóth Sándor)3 800,- 1 dl 550.--Badacsony-Szigligeti Olaszrizling 2008 (Szászi Endre)3 600,-Csobánci Rajnai Rizling 2008 (Villa Tolnay)4 400,--Balaton-melléke-Pintes 2007 (Vinum Veress)2 900,-Esküvé 2007 (Bussay László)3 200,-Csörnyeföldi Szürkebarát 2007 (Bussay László)6 500,- 1 dl 930.--Balatonboglár-Loliense Fehér 2009 (Konyári Pince)6 800,--Pécs-Pécsi Irsai Olivér 2008/2009 (Matias)2 900,--Tokaj-Hegyalja-Zempléni Sauvignon Blanc 2007 (Sauska-Tokaj)5 600,- 1 dl 800.-Zempléni Chardonnay 2008 (Sauska-Tokaj)5 900,- 1 dl 850.-Tokaji Dry 2007 (Chateau Dereszla)3 900,- 1 dl 560.-Tokaji Furmint 2007 (Karádi & Berger)5 200,-Tokaji "Lőcse" Furmint 2007 (Béres Szőlőbirtok)5 900,-Tokaji Furmint 2006 (Szepsy István)8 900,-Tokaji Szamorodni 2000 /0,5 l)/ (Chateau Dereszla)4 300,-Tokaji Szamorodni Experience 2003 /0,5 l/ (Chateau Dereszla) 5 200,-Tokaji Szamorodni 2003 /0,5 l/ (Karádi & Berger)5 200,--Felvidék-Orsus 2008 (Mátyás Pince)3 850,-Rajnai Risling 2008 (Mátyás Pince)3 850,-Szürkebarát 2006 (Bott Frigyes)5 700,-Rajnai Rizling 2008 (Bott Frigyes)6 900,-Rozék-Alföld (Kunság)-Soltvadkerti Rozé 2009 (Frittmann Testvérek)3 600,- 1 dl 520.--Villány-Siklós-Villányi Rozé 2009 (Lelovits Tamás)3 200,-Il Primo Rozé 2009 (Jekl Pince)3 900,- 1 dl 560.--Balatonboglár-Cabernet-Merlot Rozé 2009 (Konyári Pince)4 100,- 1 dl 590.--Szekszárd-Szegzárdi Rozé 2009 (Dúzsi Tamás)3 300,-Vörösborok-Eger-Ház bora: Egri Cuvée 2008 (Juhász Testvérek)5 200,-1 dl 750.-Egri Kékfrankos 2006 (St. Andrea)5 200,-Egri Pinot Noir 2007 (Orsolya Pince)5 900,-Egri Pinot Noir "Hangács" 2007 (St. Andrea)6 900,- 1 dl 990.-Egri Kadarka 2006 (Gróf Buttler)9 300,-Síkhegy Kékfrankos 2006 (Simon Pince)7 800,-Egri Merlot 2007 (Bolyki János)3 380,-Egri Cabernet Sauvignon 2005 (Juhász Testvérek)5 900,-Barbár (Cabernet Sauvignon) 2006 (Simon Pince)12 900,-Egri Cabernet Franc 2006 (Bolyki János)4 900,-Egri Syrah 2006 (Gróf Buttler)9 900,-Egri Bikavér 2006 (Bolyki János)4 900,-Egri "Nagypapa" Cuvée 2007 (Csutorás Ferenc)5 700,-Egri Bikavér Áldás 2007 (St. Andrea)6 900,-Egri "Tehéntánc" Cuvée 2007 (Orsolya Pince)6 500,-Egri Bikavér Superior 2006 (Gál Lajos)6 800,-Médium Bikavér 2003 (Simon Pince)7 800,-Egri Bikavér 2006 (Gróf Buttler)11 900,-Egri "XY" Cuvée 2003 (Demeter Csaba)11 900,--Sopron-Soproni Pinot Noir 2006 (Lővér Pince)2 900,-Spern Steiner Kékfrankos 2004 (Weninger Pincészet)6 900,--Villány-Siklós-Villányi Portugieser 2008/2009 (Lelovits Tamás)4 900,- 1 dl 700.-Villányi Portugieser 2008 (Szemes József)3 600,-Villányi Kadarka 2007 (Jekl Pince)4 900,- 1 dl 700.-Villányi Pinot Noir 2005 (Jekl Pince)7 600,-Villányi Merlot 2007 (Lelovits Tamás)3 800,-Villányi Merlot 2006 (Lelovits Tamás)7 150,-Villányi Merlot 2004 (Wunderlich Pincészet)5 900,-Villányi Merlot 2006 (Jekl Pince)8 900,- 1 dl 1 270.-Villányi Merlot 2006 (Sauska Pincészet)26 900,-Magnifico (Merlot) 2006 (Bock József)29 900,-Villányi Cabernet Sauvignon 2006 (Gere Attila)8 900,-Villányi Cabernet Sauvignon válogatás 2007 (Kiss Gábor)12 900,-Villányi Cabernet Franc 2007 (Lelovits Tamás)3 800,-Villányi Cabernet Franc 2006 (Lelovits Tamás)7 150,-Villányi Cabernet Franc válogatás 2006 (Jekl Pince)12 900,-Cabernet Franc Válogatás 2007 (Tiffán Ede és Zsolt)12 900,-Villányi Syrah 2007 (Lelovits Tamás)4 500,-Villányi Syrah 2007 (Molnár Lajos)6 500,-Ermitage 2007 (Bock József)5 900,-Villányi Montenuovo Cuvée 2007 (Vylyan)6 900,-Villányi"Il Primo" Cuvée 2007 (Jekl Pince)6 900,-Régimódi Cuvée 2006 (Tiffán Ede és Zsolt)7 900,-Villányi "Lucia" Cuvée 2007 (Tiffán Ede és Zsolt)9 900,-Merum Villány 2006 (Kiss Gábor)10 900,-Code Villány 2006 (Kiss Gábor)12 900,-Cuvée 7 Villány 2006 (Sauska Pincészet)13 900,-Villányi Cabernet Franc-Syrah 2006 (Vylyan)14 900,-Cassiopeia 2006 (Wunderlich Pincészet)14 500,-Kopár 2006 (Gere Attila)12 900,-Bock Cuvée 2000 (Bock József)15 900,--Szekszárd-Hedonist 2007 (Gradowski Birtok)3 900,-Szekszárdi Kadarissimo 2006 (Szent Gaál Pincészet)5 000,-Szekszárdi Kadarka 2008 (Pásztor Pince)4 500,-Indigo /Zweigelt/ 2007 (Sebestyén Csaba)4 600,-Szekszárdi Kékfrankos 2006 (Szent Gaál Pincészet)3 900,-Szekszárdi Kékfrankos K2 2007 (Szeleshát Szőlőbirtok) 4 100,-1 dl 560.-Szekszárdi La Vida Kékfrankos 2006 (Vida Péter)9 300,-Szekszárdi Merlot 2007 (Szeleshát Szőlőbirtok)5 100,-Szekszárdi Merlot 2007 (Heimann Birtok)4 900,-Obsessio (Merlot) 2006 (Szent Gaál Pincészet)9 900,-Szekszárdi Cabernet Franc-Merlot 2006 (Vida Péter)5 600,-Szekszárdi Cabernet Sauvignon 2007 (Pásztor Pince)5 900,-1 dl 850.-Szekszárdi Cabernet Franc 2007 (Takler Pince)5 500,-Szekszárdi Bikavér válogatás 2006 (Szent Gaál Pincészet)4 600,-Szekszárdi "Oroszlán" Cuvée 2007 (Szeleshát Szőlőbirtok)6 900,-Szekszárdi Bikavér Reserve 2006 (Takler Pince)7 900,-Passionata 2006 (Szent Gaál Pincészet)12 900,-Barbár 2006 (Heimann Birtok)13 900,--Etyek-Buda-Etyeki Pinot Noir 2008 (Hernyák László) 5 900,--Balaton-Felvidék (Káli-medence)-Pinot Noir 2007 (Liszkay Pince)5 900,-Cabernet Sauvignon 2007 (Liszkay Pince)5 900,-Cabernet Franc 2007 (Liszkay Pince)5 900,- 1 dl 850.-Cuveé 2007 (Liszkay Pince)5 900,--Balatonboglár-Merlot 2007 (Légli Géza)5 900,-Loliense Vörös 2007 (Konyári Pince)8 900,-Páva 2006 (Konyári Pince)23 900,--Ménes (Arad-Hegyalja)-Ménesi Kadarka 2005 (Balla Géza)5 900,-Desszertborok Dorombor "Nem száraz" 2007 (Chateau Dereszla)3 900,- 1dl 560,-Tokaji Furmint késői szüret 2003 /0,5 l/ (Chateau Dereszla)5 700,- 1dl 820,-Selectio 2007 /0,5 l/ (Karády & Berger)9 700,-Tokaji 5 puttonyos aszú 2003/2004 /0,5 l/ (Chateau Dereszla)13 500,- 1dl 2 700.-Tokaji 6 puttonyos Aszú 1999 /0,5 l/ (Kereszthegy Szőlőbirtok)8 900,-Tokaji 6 puttonyos aszú 2004 /0,5 l/ (Chateau Dereszla)19 500,-
magyar borok
olasz borok
nemzetkozi borok
Pezsgok
olasz borok
OLASZ BOROKFehér borok-Alto Adige-Gewürztraminer 2008 (Cantina Lageder)8 300,--Veneto-Soave Classico 2009 (Cantine Montresor)3 900,- 1dl 560.-Pinot Grigio 2009 (Cantine Sacchetto) 4 900,-1dl 700.-Lugana 2008 (Cantina Formentini)5 300,--Friuli-Sharjs 2009 6 100,-(Livio Felluga)Pinot Grigio 2009 (Livio Felluga)7 900,-Chardonnay 2008/2009 (Livio Felluga)7 850,-Illivio 2007 (Livio Felluga)9 800,--Piemonte-L'Altro Chardonnay 2008 (Pio Cesare)7 800,- 1dl 1 120.--Toscana-Vernaccia di San Gimignano 2009 (Tenuta di Calcinae) 5 200,-1dl 750,--Abruzzo-Pecorino 2009 (Cantine Spinelli)4 900,- 1dl 700,--Campagna-Greco di Tufo 2009 (Cantine Manimurci)4 900,-Falanghina 2009 (La Guardiense)3 650,-Greco di Tufo 2009 (La Guardiense)3 650,-Rozék-Toscana-Rosato di Toscana 2009 (Renso Masi) 4 800,-1dl 690,--Veneto-Roseus Veneto 2008 (Corteforte)5 900,-Vörösborok-Alto Adige-Cabernet Sauvignon 2000 (Cantina Giorgio Grai)9 000,--Friuli-Sosso 2003 (Livio Felluga)14 800,--Veneto-Valpolicella Classico 2009 (Montresor)5 800,-Capitel della Crosara Ripasso 2008 (Montresor)6 900,-Concentus 2006 (Corteforte)13 900,-Realda Cabernet Sauvignon 2006 (Cantine Anselmi)8 900,-Puntara Cabernet Sauvigon 2005 (Montecariano)13 900,-Amarone Classico 2003 (Corteforte)17 700,-Amarone "Morar" 2003 (Valentina Cubi)22 400,-Amarone Vigneti di Osan 2003 (Corteforte)23 900,-Amarone Selezioni 2003 (Corteforte)26 750,--Piemonte-Barbera Superiore 2007 (Dezzani) 6 500,-1dl 930,-Fides 2007 (Pio Cesare)12 150,-Barolo 2005 (Dezzani)9 400,-Barolo Marcenasco (Renato Ratti)22 300,-Barolo 2003 (Pio Cesare)18 900,-Barbaresco 2005 (Angelo Gaja)51 690,--Toscana-Chianti 2008 (Renzo Masi)4 100,-Campo Rombolo 2007 (Le Calle) 4 900,-1dl 700,-Chianti Basciano Riserva DOCG 2006 (Renzo Masi) 6 300,-1dl 900.-Chianti Classico 2007 (Fontodi)8 900,-Chianti Classico 2008 (Castellare di Castellina) 8 900,-1dl 1 270,-Chianti Classico Riserva 2005 (Castello di Quercetto)8 900,-Rosso di Montalcino 2008 (Conti Costanti)7 800,-Vino Nobile 2006 (Boscarelli)9 700,-I Pini 2007 (Renso Masi)9 900,-Capannino 2006 (Castello del Terricio)12 920,-Ardingo Calbello 2003 (Conti Costanti)13 900,-Dromos 2005 (Tenuta Poggio Verrano)14 500,-Syrah 2006 (Fontodi)16 000,-Brunello di Montalcino Riserva 2001/2003 (Conti Costanti)17 100,-Brunello di Montalcino 2005 (Casanova di Neri)19 900,-Flaccianello 2003/2006 (Fontodi)22 500,-Merlot Lamaione 1999 (Frescobaldi)22 900,-Morellino di Scansano Riserva 2000 (Jacopo Biondi Santi)22 900,-Tignanello 2006 (Antinori)25 500,-Guado al Tasso 2005 (Antinori)24 500.-Brunello di Montalcino 2004 (Conti Costanti)17 100,-Lupicaia 2004 (Terricio)39 900,-Sassicaia 2005 (Tenuta San Guido)42 300,-Ornellaia 2006 (Tenuta dell' Ornellaia)47 500,--Puglia-Primitivo del Salento 2007 (Farina)4 850,-Elegia 2006 (Puglia Conzorzio Poduttori Vini)9 900,-Rosso 2004 (Cantine Jarno Trulli)14 220,--Abruzzo-Tatone 2006 (Spinelli) 5 900,-1dl 850,-Tolos 2005 (Spinelli) 14 200,-1dl 2030,--Campagna-Rosso Riserva 2006 (La Guardiense)4 100,-Taurasi 2005 (Manimurci)13 500,--Sicilia-Rossoibleo 2008 (Gulfi) 5 900,-1dl 850,-Camastra 2006 (Tasca d'Almerita)8 800,-Cygnus 2006 (Tasca d'Almerita)8 800,-Syrah 2005 (Planeta)13 900,-Nerobuffalefej 2005 (Gulfi)15 900,-Nerosanrole 2005 (Gulfi)18 900,--Spumanti-Prosecco extra dry (Cantine Sacchetto) 6 300,-1dl 900,-Perlé Rosé 2002 (Ferrari)10 980,-Gran Cuvee /Franciacorta/ 2004 (Trento Bellavista)13 500,-Dessert winesMoscato d'Asti 2009 (Fontana Fredda)6 500,-Dolce Novella 2009 (Monteverdi) 5 400,-1dl 770,-Dolce Rosso 2009 (Dezzani) 4 200,-1dl 600,-Lambrusco 2009 (Medici) 5 100,-1dl 730.-Vin Santo 2002 (Renzo Masi)4 900,-Vin Santo 2002 (0,375)(Renzo Masi)5 500.-Marsala Superiore dolce (Cantine Florio)5 600,-Valpolicella Recioto 2000 (0,50) 11 900,-(Fabiano)
magyar borok
olasz borok
nemzetkozi borok
Pezsgok
nemzetkozi borok
NEMZETKÖZI BOROKFranciaországPinot Blanc Alsace 2008(Kumpf & Meyer)4 600,-Muscat Alsace 2008 (Kumpf & Meyer)4 900,-Riesling Alsace 2008 (Domaine Loew)6 300,-Riesling - Vieilles Vignes /Alsace/ 2007 (Charles et Dominique Frey)6 900,-Saint Véran /Bourgogne/ 2007 (Domaine de la Bâtie)7 500,-Pinot Gris 2006 (Les Princes Abbés)8 900,-Saint-Péray - Harmonie /Rhone/ 2006 (Alain Voge)8 900,-Gewürztraminer 2004 (Les Princes Abbés)10 900,-Poully-Fumé 2006 (Domaine des fines C.)10 900,-Bordeaux Superieur 2006 (Chateau La Croix Du Duc)4 900,-La Vielle Ferme /Cotes du Ventoux/ 2007 (Perrin & Fils)5 200,-Côtes du Rhône - Les Peyrouses /Rhone/ 2007 (Alain Voge)5 600,-Côtes du Roussillon Village - Bila Haut 2008 (M. Chapoutier) /Languedoc-Roussillon/5 600,-Pinot Noir 2006 (Robert Skalli)6 500,-Cairanne (Cotes du Rhone Villages) 2003 (Domaine les Hautes Cances)6 900,-Mercurey - Clos des Noiterons Rouge 2006 (Château d'Etroyes) /Bourgogne/7 800,-Gigondas 2004 (Gigondas Le Cave)11 900,-St. Joseph - Les Royes /Rhone/ 2006 (Domaine Courbis)13 900,-Condrieu - Pagus Luminis /Rhone/ 2007(Louis Cheze)13 900,-Saxeoulum /Rhone/ 2006 (Louis Cheze)14 900,-Châteauneuf-du-Pape - Bernardine 2006 (M. Chapoutier) /Rhône/15 900,-ChampagnePonsardin Brut (Veuve Clicquot)19 900,-Brut "Les Folies de la Marquetterie" (Taittinger)26 900,-SpainGran Coronas 2005 (Bodegas Torres) /Penedés/6 600,-Manzanilla La Gitana (Jerez) (Bodegas Hidalgo)8 900,-Pedro Ximenez (Triana) 9 900,-Lan Edicion Limitada (Rioja) 2005 (Bodegas)29 900,-PortugáliaDuoro 2005 (Altano)6 000,-ArgentínaBonarda 2007 (Alta Vista)6 200,-Blend 2004 (Alta Vista)7 900,-Malbec 2006 (Alta Vista)7 900,-Tannat 2006 (Bodegas Callia)9 900,-Új-ZélandSauvignon Blanc 2008 (Cloudy Bay)10 990,-ChileToro de Pieda (Cab.Sauv.) 2006 (Vina Reguingua) 6 200,-Alpha Merlot 2006 (Vina Montes)8 900,-Alpha Syrah 2006 (Vina Montes)8 900,-Potro de Pieda (Cab.Sauv.) 2004 (Vina Reguingua)9 600,-KaliforniaZinfandel 2006 (Artezin) 9 900,-Dél-AfrikaKaapse Vonkel Brut 2006 (Simonsig)8 900,-AusztráliaBarossa Shiraz 2005 (Peter Lehmann)9 900,-
magyar borok
olasz borok
nemzetkozi borok
Pezsgok
Pezsgok
MAGYAR PEZSGŐKHungária Extra Dry /0,2 l/ 1 100,-Hungária Extra Dry /0,75 l/ 4 300,-Törley Charmant Doux /0,2 l/ 1 100,-Törley Charmant /0,75 l/ 4 300,-Chateau Vincent Evolution Rosé /0,75 l/ 4 600,-Chateau Vincent Extra Brut /0,75l/ 3 800,-
magyar borok
olasz borok
nemzetkozi borok
Pezsgok
_
_
_
_
L'Enoteca Borbár
etlap
nyito
leno
borlap
etlap
Hirek
bortura
Borhetek
galeria
eloetelek
ELŐÉTELEKElőételek a tenger gyümölcseiből 1. Fekete kagyló friss borssal (0,5 kg) 2,490,- 2. Baby szépia pirított vargánya gombával 3.150,- 3. Spenóttal és ricottával töltött calamari paradicsomos ruccolával 3.190,- 4. Bébi polip leves Argentario módra 2.950,- 5. Rák-tatár 2.550,- 6. Gratinírozott St.Jakab kagyló vargányagombás besamellel, szarvasgomba olajjal 3.290,-7. Lazac carpaccio fokhagymás spenóttal tekerve ruccola salátán tálalva 2.950,-Előételek a föld terméseiből 8. Elöételek a büféből 1.990,- 9. Paradicsomos Bruschetta 1.390,- 10. Speck sonkába göngyölt tomino sajt grillen sütve friss salátával 2.190,- 11. St.Danielle sonka articsókával és szárított paradicsommal 2.590,- 12. Bélszín Carpaccio ruccola salátával és parmezán szeletekkel 2.720,- 13. Libamáj szeletek aszalt szilvával, vin santo borral és vegyes salátával tálalva 4.590,- 14. Olasz vegyes ízelítö tál (pármai sonka, cullata, toszkán és finocchiona szalámi, pikáns kolbász, coppa, grana padano)2.690,- 15. Rántott polenta érmék kakukkfüves vargánya gombával 2.250,- 16. L'Enoteca Gourmet tál (pármai sonka, cullata, toszkán és finocchiona szalámi, pikáns kolbász, coppa, grana padano)2.990,-Levesek 17. Minestrone zöldségleves 1.250,- 18. Pappa al pomodoro paradicsomleves kenyérrel 1.250,- 19. Padlizsánkrém leves napon szárított paradicsommal 1.250,-
tesztak
TÉSZTÁKTészta ételeink igény szerint rendelhetők teljes kiörlésű lisztből készült penne, vagy spagetti tésztából isA tenger gyümölcseiből készült tészták 20. Házi készítésű tagliolini tenger gyümölcseivel (Szürke kagyló, fekete kagyló, garnélarák, scampi, polip, tintahal)4.290,- 21. Linguine homárral és szószával (2 személyre, az ár a homár súlyától függ)2.390,- /10dkg 22. Linguine buzzara paradicsomos pikáns tészta scampival 4.390,- 23. Spagetti csípős polipmártással és koktélparadicsommal 3.890,- 24. Tagliatelle in Barca(pikáns mártás, szürke kagyló, feketekagyló, parmezán és juhsajt) 2.850,- 25. Lazaccal és ricottával töltött ventagli tészta friss paradicsomszósszal 2.550,- 26. Spagetti tészta fokhagymás szürke kagylóval és friss paradicsommal tálalva 3.290,- 27. Fekete tagliatelle tészta friss tintahallal és koktélparadicsommal 3.150,- 28. Házi spagetti fokhagymás koktélrákkal és cukkíni csíkokkal 2.890,- 29. Rizottó garnélarákkal, konyakos paradicsomszósszal tálalva 3.290,- 30. Rizottó tigrisrákkal és fokhagymás spenóttal 2.950,- 31. Tonhallal és zöldségekkel töltött ravioli szürke kagylóval 3.190,- Tészták a föld terméseiből 32. Vargánya gombás tagliatelle füstölt kacsamellel 2.690,- 33. Spenótos strozzapreti szárított paradicsommal és parmezán sajttal 2.190,- 34. Lasagne kacsaraguval 2.600,- 35. Pappardelle tészta tejszínes zöldspárgával, koktélparadicsommal 2.390,-36. Spagetti carbonara Trattoria Toscana módra(VAGY az eredeti római recept szerint készítve) 2.150,- 37. Penne arrabiata (paradicsomos csíps penne tészta) 1.990,- 38. Fokhagymás spagetti olívaolajjal és pepperoncinoval 1.890,- 39. Spenóttal és ricottával töltött ravioli diós pesztó szósszal tálalva 2.390,- 40. Pármai sonkával töltött házi készítésű tortellini2.550,- 41. Borjúhússal töltött zöld tortelloni tejszínes gorgonzola szószban tálalva 2.490,-42. Bivaly-mozzarellával töltött ventagli tészta san marsano paradicsommal 2.350,- 43. Libamájjal és aszalt szilvával töltött ravioli vajas parmezánnal 2.890,- 44. Vegyes zöldségekkel és mascarponéval töltött tortelloni gorgonzola szósszal 2.450,- 45. Penne ala Norma (sült padlizsánnal, füstölt ricottával) 2.550,- 46. Penne friss paradicsommal és bivalymozzarellával 2.490,- 47. Gnocchi vaddisznóraguval és szarvasgomba olajjal 2.890,- 48. Rizottó vargányagombával, parmezán sajttal, paradicsomkockával tálalva 2.290,- 49. Rizottó speck sonkával és mascarponéval 2.350,-
halak
HALAK 50. Friss tengeri süllő grillen sütve 1.190,- /10 dkg 51. Sóágyban sült tengeri süllő 1.420,- /10 dkg 52. Rombuszhal sütőben sütve 1.320,- /10 dkg 53. Homár grillen sütve 1.950,- / 10 dkg 54. Tonhal Steak grillen sütve 3.890,- 55. Grillezett tintahal 3.690,- 56. Gamberoni grillen sütve 4.690,- 57. Scampi grillen sütve 5.190,- 58. Zöldspárgával tűzdelt lazac steak sáfrány mártással 4.150,- 59. Nyelvhal grillen sütve citrommártással 4.890,- 60. Livornoi tengeri halleves 4.590,- 61. Vegyes Haltál 2 főre(Scampi, tonhal, Garnélarák, Tintahal , Tengeri Süllő filé) 9.890,-
husok
Második fogás - húsételek 62. Borjúlábszár paradicsomos toszkán módon készítve 3.890,- 63. Borjúszelet pármai sonkával és zsályával tűzdelve (saltimbocca) 4.190,- 64. Mangalica szűzérmék Rossini-módon, libamájjal és vargánya gombával 3.890,- 65. Kacsamell filé pestoval göngyölve, balzsamecet mártással tálalva 3.490,-66. Vaddisznó pörkölt vegyes zöldségekkel és polentával 2.790,- 67. Marha steak szeletelve ruccolával és vargányagombával 4.890,- 68. Firenzei óriás marha steak vagy hátszín 1.390,- /10 dkg 69. Sütőben sült báránykorona vörösboros sonkahagyma szósszal 4.790,- 70. Hátszín szelet pirított rókagombával és vargányával 3.450,-71. Spenóttal és füstölt sajttal töltött csirkemell tejszínes szószban tálalva 2.790,- 72. Bélszín roston sütve 4.190,-
koretek
KÖRETEK 73. Tepsiben sült burgonya rozmaringgal 750,- 74. Hasábburgonya 750,- 75. Grillezett zöldség 1.190,- 76. Friss spenót fokhagymás olívaolajon párolva 1.390,- 77. Grillezett vargányagomba 2.290,-
salatak
SALÁTÁK78. Ruccola saláta házilag pácolt vegyes sajtokkal, szárított paradicsommal 2.290,-79. Vegyes saláta 1.290,- 80. Nizzai saláta(jégsaláta, tonhal, szardella, olívabogyó, paradicsom, uborka és tojás) 2.190,- 81. Insalata caprese (paradicsom, bivalymozzarella, bazsalikom, oregánó) 1.950,- 82. Vegyes saláta kis gamberettivel /koktélrákkal/(parmezánlapokkal és mézes balzsamecet szósszal)1.990,- 83. Vegyes saláta füstölt kacsamellel és koktélparadicsommal 2.190,- 84. Ruccola saláta koktélparadicsommal és parmezán sajttal 1.990,- 85. Ruccola saláta pirított bélszín csíkokkal, balzsamecet krémmel és parmezánnal 2.990,-
pizzak
PIZZÁK Pizzáink igény szerint rendelhetöők teljes kiőrlésüű és bio tönkölybúzaliszt keverékébőöl készült tésztából is (+300 Ft)86. Margherita pizza (paradicsomszósz és mozzarella) 1.790,- 87. Capricciosa pizza (paradicsomszósz, mozzarella, gomba, főtt sonka, tojás, articsóka, olajbogyó)2.550,- 88. Ördög pizza (paradicsomszósz, mozzarella, csípős kolbász, fekete olajbogyó, csípős chilis olaj)2.250,- 89. Vegetáriánus pizza(paradicsomszósz, mozzarella, padlizsán, kaliforniai paprika, cukkíni, articsóka) 2.150,- 90. Négyféle sajt pizza(paradicsomszósz, mozzarella, olasz márványsajt, parmezán és füstölt scamorza) 2.150,- 91. Saporita (paradicsomszósz, mozzarella, pancetta-szalonna, pecorino sajt, ruccola)2.250,- 92. Sonkás pizza (paradicsomszósz, mozzarella, főtt sonka) 2.100,- 93. Sonkás pizza (pármai sonkából) 2.550,- 94. Mexikói pizza (paradicsomszósz, csípős kolbász, bab, négyféle sajt, kukorica)2.750,- 95. Alpesi pizza (paradicsomszósz, vargányagomba, friss paradicsom, parmezán és mozzarella sajt)3.050,- 96. Nápolyi pizza(bivaly mozzarella, paradicsomszósz, kapribogyó, szardella filé, bazsalikom) 2.900,- 97. Trattoria Toscana (toszkán szalámi, grillezett paprika, paradicsomszósz, mozzarella)2.650,- 98. Lazacos pizza (paradicsomszósz, mozzarella, füstölt lazac, ruccola, koktélparadicsom)2.700,- 99. Calzone szuper (paradicsomszósz, ricotta, főtt sonka, gomba) 2.290,- 100. Tenger gyümölcsei pizza 3.150,- 101. Tonhalas pizza (paradicsomszósz, tonhal, mozzarella, lilahagyma) 2.150,- 102. Pizza con gamberetti (paradicsomszósz, sajt, cukkíni karikák, rák, koktélparadicsom) 2.690,- 103. Pizza pancetta (paradicsomszósz, sajt, pancetta, pfefferoni paprika, paradicsom) 2.450,- 104. Calzone Milanese (paradicsomszósz, sajt, milánói kacsaragu, gomba) 2.550,- "Fehér" pizzák 105. Tavaszi focaccia (mozzarella, szeletelt paradicsom, ruccola, toszkán sonka) 2.850,- 106. Pizza con Speck (speck sonka, mozzarella, füstölt scamorza, ruccola, paradicsom karika) 2.350,- 107. Massaniello pizza(mozzarella, vargányagomba, milánói szalámi, szarvasgomba olaj) 3.050,-
sajtok
Sajt 108. Vegyes sajttál kétféle lekvárral 2.890,-
edessegek
DESSZERTEK109. Profitteroles 1.090,- 110. Panna Cotta erdei gyümölcs öntettel vagy karamell öntettel 1.090,- 111. Creme Brulée1.090,- 112. Sajttorta 1.090,- 113. Tradicionális Tiramisu 1.090,- 114. Csokoládé mousse válogatás 1.090,- 115. Friss gyümölcssaláta 1.090,- 116. Mandulás körtetorta csokoládé szósszal 1.050,- 117. Csokoládé felfújt vanília fagylalttal 1.090,- 118. Cantucci Vin Santo-val (tipikus édes toszkán bor és mandulás keksz) 1.190,- 119. Olasz fagylalt választék 300,-/ gombóc 120. Eper kehely 1.090,- 121. Friss ananász 1.150,- 122. Friss sárgadinnye 1.150,- 123. Citrom sorbet 1.190,-
eloetelek
tesztak
halak
husok
koretek
salatak
pizzak
sajtok
edessegek
L'Enoteca Borbár
Hirek
bortura
nyito
leno
borlap
etlap
Hirek
bortura
Borhetek
galeria
Egy felejthetetlen bortúrára invitálunk benneteket tavasszal Olaszország gasztronómia szívébe, Toszkánába, amely során a L'Enoteca Borbár és a Trattoria Toscana partner-borászatait járjuk sorra. A túrát megszervezzük helyettetek, de nem kell aggódnotok amiatt, hogy a szokásos, turistáktól hemzsegő útvonalakat kell majd bejárnotok. Reneszánsz bortúránk lényege éppen az, hogy Toszkána eredeti és érintetlen arcát mutassuk meg nektek. Ebben lesznek segítségünkre az ottani beszállítóink, akik a pincéjüktől a konyhájukig fognak kalauzolni benneteket, bepillantást engedve így mindennapi életükbe.A jelentkezéshez csupán annyit kell tennetek, hogy ha még nem rendelkeztek vele, IDE KATTINTVA megigénylitek névre szóló borklubtagsági kártyátokat, mellyel nem csak a túrán vehettek részt, hanem egyúttal élhettek a L'Enoteca egyedülálló 35-60%-os borfogyasztási kedvezményeivel is (bővebben lásd a Borhetek menüpontot.)De, ha esetleg nem tudnátok várni tavaszig, a bortúra kezdetéig, akkor látogassatok el üzletünkbe, ahol több mint 300 féle bor és több mint 100 féle étel közül választhattok kedvetekre, ízelítőt kapva így az autentikus toszkán konyhából. A jelentkezők e-mail-ben kapnak részletes tájékoztatót a túra állomásairól és az utazás díjairól. Az bortúra kényelméről a Tensi Utazási Iroda gondoskodik.Egyéb info: +36 1 486 16 65
Reneszánsz Bortúra Toszkánába
L'Enoteca Borbár
Borhetek
nyito
leno
borlap
etlap
Hirek
bortura
Borhetek
galeria
Téli borhetek a L'Enoteca-banBorbárunkban a kezdetek óta a borok és a toszkán ételek kísérletező társítására buzdítunk benneteket.Ehhez időről időre összeállítunk egy kedvezményes kínálatot, amelyben a feltüntetett borokat egyedülálló kedvezménnyel tudjátok kóstolni, poharas rendelés esetén is. Íme*:Fehérborok:Tokaji Furmint (Kardos és Fia Pincészet, Tokaj) 280,- Ft/dlFalanghina (La Guardiense, Olszország) 305,- Ft/dlRozé bor:Kékfrankos Rosé 2011 (Pastor Pince, Szekszárd) 280,- Ft/dlVörösborok:Tangó (Pfneiszl Pince, Sopron) 380,- Ft/dlBarbera dAsti Il Dragone(Dezzani, Olaszország) 595,- Ft/dl (*Akciónk a készlet erejéig tart)Régi borklubtagjaink már tudják, a leendőknek pedig most eláruljuk, hogy a több mint 300 bort tartalmazó kínálatunk bármely tétele fogyasztható 35-60%-os kedvezménnyel az eredeti árhoz képest, palackos rendelés esetén. Ehhez mindössze annyit kell tennetek, hogy IDEKATTINTVA megigénylitek névreszóló Borklubtagsági Kártyátokat, amelyet majd a L'Enoteca-ban felmutatva tudtok érvényesíteni. Csak néhány példa:Gál Lajos Egri Olaszrizling 2010 (0,75 l) 4800 Ft helyett borklubtagságival 1890 FtDúzsi Shiraz Rosé 2010 (0,75 l) 5100 Ft helyett borklubtagságival 2200 FtSzeleshát K2 Szekszárdi Kékfrankos 2008 (0,75 l) 4900 Ft helyett borklubtagságival 1950 FtCambrago - Veneto Soave Classico 2010 (0,75 l) 4900 Ft helyett borklubtagságival 2740 FtRenzo Masi - Toscana Chianti Riserva 2007 (0,75 l) 6500 Ft helyett borklubtagságival 2790 FtA borok mellé pedig focaccia-val, sajt és sonkatállal várunk, de éttermünk, a Trattoria Toscana teljes ételkínálatából is válogathattok.
Óriási kedvezmények a L'Enoteca-ban! Fogyaszd 35-60%-al olcsóbban bármelyik borunkat!
L'Enoteca Borbár
galeria
nyito
leno
borlap
etlap
Hirek
bortura
Borhetek
galeria
Tagliolini+tenger gyümölcsei
Toszkán sonkatál
Mit egyek a rozéhoz
Sziszi
A randihoz megterítve
Interiur
Toszkán sajttál
Aperol Spitz
Toszkán Gourmet Tál
Egy korty Toszkána.
Tálalava!
Terasz a Duna-parton
Toszkán zászló
elerhetoseg
nyito
leno
borlap
etlap
Hirek
bortura
Borhetek
galeria
Nyitva tartás:Hétfőtől - Vasárnapig, 12:00-től 23:00 óráigCím: 1056 Budapest, V. kerület, Belgrád rkp.13.Telefon: +36 1 486 16 65Telefax: +36 1 486 16 65KÖVESS MINKET A FACEBOOK-ON ÉS ATWITTER-EN:
Facebook
Twitter
Hungary
|
UK
Magyar-copy1
english